2008

2008. november 18. 100 éves a Nyugat : Babits és a Nyugat című előadása

Sipos Lajos egyetemi tanár
(Megyei Könyvtár)




"Az új reformkor legfőbb orgánuma a Nyugat nevet viselte, bár főszerkesztője jellemző módon "Kelet népéről" írta a folyóirat első vezércikkét. A Nyugat a reform, a haladás erőinek irányt mutatója volt; jellemző módon a magyar konzervativizmus ellenfolyóirata, a Napkelet címet írta lobogójára.
A Nyugat egészen ritka szerepet játszik a magyar irodalomban. Egy korszakot neveztek el róla. S legalább három nemzedéket a hozzá való viszonnyal jellemeztek. Ez egyedülálló a magyar irodalom történetében.
A Nyugat: nemzedékek jellemzője. Nekem szerencsém volt hozzá, hogy e nemzedéket személyesen is ismerhettem, hiszen tanúja voltam Babits, Kosztolányi életének és haldoklásainak, ismerem családi körülményeiket. Voltak, akik rám bízták hagyatékuk gondozását, s tanúsíthatom, hogy a nemzedékek maguk is így jelölték meg magukat! S ez egykori úttörőkhöz, az "atyákhoz" mérték a maguk teljesítményét. Melyik folyóirat mondhatja el még magáról? Pontosabban; melyik magyar folyóiratról mondhatjuk el ezt?" (Keresztúry Dezső)

2008. november 5. Dr. Krámer Dezső orvosra emlékezünk 
Emléktábla avatás a Hetényi Géza Kórházban
Nemes András, dr.: Krámer doktor a koraszülött osztály alapítója 
Pintér Sándor, Prof. dr.: 50 év harca az életveszélyben lévő újszülöttekért és koraszülöttekért : a sikerek nyomán milyen új gondok jelentkeztek 
(Városháza)
 (Kósa Károly felvétele)

2008. szeptember 30.  A Tisza Szolnoknál. Kultúrtörténeti kaleidoszkóp
Kósa Károly előadása
(Megyei Könyvtár) 


Az utóbbi hónapok során számos előadás hangzott el városunkban a Tiszáról. Ezekben mindig fontos dolgokról esett szó. Az előadó most kevésbé "fontos", ám - reményeink szerint- érdekes dolgokról beszélt sok-sok régi és új képpel illusztrálva. Megtudhattuk az érdeklődő, hogy mikor hajózott erre Széchenyi István, miért várta néptelen Tisza-part a szépséges Sissy-t, mit írt várunkról John Paget és Jókai Mór, vagy hogy mikor haladt át hidunkon az első autó. 
 

2008. június 6. Emlékest Szathmáry György születésének 80. évfordulója alkalmából
A költőre Szűcs Sándor, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanára emlékezett. Közreműködött Bánfi Miklós és Horvát Elek előadóművészek. A verseket Pusztai Péter színművész, Szathmáry György barátja válogatta
(Megyei Könyvtár) 



2008. május 13. Aszódi Imre emlékére irodalmi est
Szurmay Ernő
(Megyei Könyvtár)

A két éve elhunyt költő, író, műfordító, drámaíró életének legfényesebb és legtragikusabb szakaszai városunkhoz kötődnek. Itt jelent meg első verseskötete, itt alapított családot, itt születtek gyermekei. Az 1956-os forradalomban vállalt vezető szerepéért hat évi börtön jutott osztályrészéül. Két évtizedes kényszerű szilencium után új társra és értő barátokra találva egymást követően jelentek meg verses és prózai művei. Széleskörű műveltség, egy küzdelmes élet keserű tapasztalataiból fakadó élményanyag, a régi paraszti életforma rendkívül érzékletes ábrázolása, a hazája, népe jövőjéért való aggódás, az élete alkonyán Istenhez fordulás alkotja életműve maradandó anyagát.
 
2008. április 15. Toldy Ferenc-díj átadási ünnepsége

(Megyeháza)

Mészáros János felvétele


2008. március 25. Ácsmesterek Szolnokon a XIX. században : a  Szolnoki Művésztelep előtörténete
Dr. Bagi Gábor
(Megyei Könyvtár)

2008. február 26. Éves közgyűlés

2008. január 29. Szolnokról szolnokiaknak: Belváros : egy szolnoki városrész "életrajza"
Kósa Károly
(Megyei Könyvtár)

A városunkat kisebb-nagyobb egységenként (pl. kerület) bemutatni kívánó sorozat első részében a Belváros, pontosabban annak a Szapáry utca, a Kossuth Lajos út és a Tisza által határolt része (az egykori Kamaraváros, illetve a Német tized) kerül sorra. Kialakulásáról, parkjairól, utcáiról, strandjárók, épületeiről (pl. az egykori sóházakról), meglévő és legendás hírű lakóiról szólunk rengeteg metszettel, térképpel és fotóval illusztrált előadásunkban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése