A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szurmay Ernő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szurmay Ernő. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 10., péntek

Összefüggések (játékos bolyongás a helyi kultúrtörténetben)

Amikor az idén [2023] a Verseghy Kör újra indításának 30. évfordulóját idézzük fel, Szurmay Ernő 100. születésnapját üljük. Biztos vagyok benne, hogy erre a majdani egybeesésre ő nem gondolt, amikor 70 éves korában ilyen nemes cselekedetre szánta el magát. Évfordulók gyakorta tűnnek fel a láthatáron, csak észre kell venni őket. Minden bizonnyal leginkább akkor figyelünk fel rájuk, ha valami közünk van hozzájuk. Ilyenkor összefüggésbe is kerülhetnek egymással, iránymutatásra képes útjelzővé válhatnak számunkra. (De talán játszani is szabad.)

Az év kezdetén minden a Himnuszról szólt, mert 200 éves lett. 

Ha a csekei magányában Kölcsey nem írta volna meg vagy netalán másra használja fel a papirost, most minden bizonnyal Vörösmarty Mihály Szózatát énekelnénk. 

Amikor a Szózat 100 éves volt (1937-ben), Szegeden a Dugonics Társaság (1) ülésén dr. Csekey István jogászprofesszor tartott ünnepi előadást róla – kitérvén a finn-ugor kapcsolatokra is. Pár évtizeddel azelőtt gyermekként még a (Csekey-)kertben (2) hancúrozott – Szolnokon. (A 20-as években a tartui egyetemen professzorkodott, illetve az észtországi Magyar Tudományos Intézetnek volt az igazgatója. A jogtudomány mellett a finn-ugor kapcsolatok is érdekelték. 1931-ben tért haza – Szegedre.)   

A most (január 19-én) 100 éves Szurmay Ernő 1990-ben a JÁSZKUNSÁG-ban (3) arról is megemlékezik, hogy:

„Az önálló életét megkezdő Verseghy Ferenc Irodalmi Körben az első jelentősebb székfoglalót 1931. január 17-én dr. Csekey István, a dorpati Magyar Tudományos Intézet igazgatója, a város szülötte tartotta. A finn-magyar rokonságról szólva említést tett arról, hogy Verseghy is kereste az együttműködést a finn tudományos élettel, s az erre vonatkozó több mint 100 éves levelét a helsinki egyetem könyvtárában meg is találta.” 

Csekey professzor – mint a DÉLMAGYARORSZÁG (4) beszámol róla – csak 1935 októberében „foglalt széket” magának a Dugonics Társaságban – „Liszt Ferenc magyarsága” című, nagy tapssal fogadott előadásával. Amikor a Szózat 100 éves volt (1937-ben) Szolnokon is tartott előadást „Új világ felé” címmel, mert lelket kellett lehelni az épp akkor „átoksúly alatt sorvadozó” Verseghy Körbe (5). Mert 

„Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hiába…”

A 100 éves Szurmay Ernő pedig 1993-ban, azaz éppen 30 esztendővel ezelőtt vett nagy lélegzetet és életre keltette Körünket… (Tartsuk is életben!)

feljegyezte Jakatics Árpád, a Verseghy Kör tagja


1 A Verseghy Körrel rokon lelkületű társaság. (Verseghy Ferenc és Dugonics András is kortársak és „rokon lelkek”.)

2 A szolnoki református templom kertjét nevezik így 2016 óta.

3. Jászkunság 36.évf.4.sz.85.p.

4. Szegedi napilap

5. 1937-ben „…hosszú szünet következett a kör tevékenységében. Ennek oka bizonyára összefüggésben volt a Városháza tisztikarát megrostáló korrupciós botránnyal.” (Szurmay Ernő) A Dugonics Társaság jeles tagjai jöttek segíteni. 

2023. június 12., hétfő

Szurmay Ernő olvasóterem átadó ünnepsége


2023. június 8-án csütörtökön az Ünnepi Könyvhét nyitányaként adta át a Verseghy Ferenc Könyvtár a Szurmay Ernő olvasótermet a közönségnek.

A névadó ünnepségen Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Könyvtár igazgatója tartott köszöntőt, majd tagtársunk mutatta be a Szurmay Ernő hagyatékából készítetett kamarakiállítást.
A meghítt ünnepséget, amelyet Szurmay Ernő lánya, Zsuzsanna is megtisztelt jelenlétével, Illés Julianna, a Verseghy Kör elnökének megindító visszaemlékezése zárta.
A rendezvényt a Tiszaparti Katolikus Általános Iskola tanulóinak műsora színesítette. Viplak Vince tolmácsolásában Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című versét hallgathatta meg a szép számú közönség.


Verseghy Könyvtár felvételei

 

Képes összeállítás az ünnepségről a Verseghy Könyvtár YouTube csatornáján

2023. április 25., kedd

A Bajcsysok


A beszélgetés moderátora Veresegyházi Károly, a Bajcsy közösség volt tagja.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Egy legendává vált pedagógus kolónia Szolnokon, ahol Szolnok kulturális és oktatási életének olyan kimagasló személyiségei éltek, mint Szurmay Ernő és Páldi János.

Emlékek felidézése az utódok részvételével.

A Bajcsys pedagógus kolónia

1950 és 1960 között több lépcsőben jött létre egy pedagógus kolónia az akkori Abonyi úti Általános Iskola területén. A kolónia végül kilenc pedagóguslakásból és az akkoriban elmaradhatatlan hivatalsegédi lakásból állt, melyek körbefogták az iskolaudvart.

A közösség úgy is aposztrofálta magát: AZ UDVAR.

A közösség alapító családja a Kőtelekről 1950-ben Szolnokra költözött Kádár család volt. A család feje Kádár Ágoston (Guszti bácsi) vált később a dinamikusan terebélyesedő pedagógus életközösség meghatározó alakjává.

A Kádár családot, a Kohut, a Veresegyházi, a Szurmay, a Páldi, a Csömöz, a Dajka és a Majoros család követte.

Kialakult a keret – életre kelt egy közösség, amely az évek során értékközösségé vált

A beszélgetés tartalmából:

  • A beköltözési sorrend
  • Nyolc család, egy mosógép
  •  A névnapok
  • A tévézés hőskora
  • Ki miben tudós?
  • A gyerekek világa
  • Guszti bácsi anekdotákkal fűszerezett fügebora
  • Kis Kőtelek az udvarban (kőasztal, hinta, bárányok)
  • Jakli
  • Az utolsó mohikánok
  • Még egyszer együtt a kolónia


 

2023. január 25., szerda

Pillanatképek a megemlékezésről

 A Verseghy Könyvtár felvételei a koszorúzási ünnepségről

Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Könyvtár igazgatója mondta el köszöntőjét
A Szolnoki Panteonban található domborműnek helyet adó Múzeum nevében dr. Horváth László koszorúzott, Szolnok Vármegye Jogú Város képviseletében Ruzsvai Károly helyezte el az emlékezés virágait.


Szurmay Ernő számos egykori tanítványa, munkatársa és tisztelője is részt vett a megemlékezésen. Külön öröm, hogy Ernő bácsi lánya, Szurmay Zsuzsanna is megtisztelte jelenlétével az eseményt.





2022. február 3., csütörtök

Könyvtárlátogatás 2022.02.08.


2022. február 8-án kedden 16 órakor a Verseghy Kör tagsága megtekinti a Verseghy Könyvtár nemrégiben átalakított Helyismereti gyűjteményét.

A bemutató alkalmával megismerkedünk a közel 70 éves gyűjteményben található érdekes kiadványokkal és nyomtatványokkal; megtekintjük az átrendezett Szurmay Ernő-emlékkiálllítást, valamint egykori tagtársunk, Rékasy Ildikó tiszteletére kialakított emlékvitrint is.

A Helyismereti gyűjtemény munkatársai által épített adatbázisokkal is megismerkedünk tagtársunk, Károly Nóra segítségével.

2019. október 17., csütörtök

Szurmay Ernő és a Verseghy Ferenc Gimnázium

A Verseghy Kör tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt

Jakatics Árpád 
Szurmay Ernő és a Verseghy Ferenc Gimnázium 
című előadására.



Időpont: 2019. október 22. 16 óra
Helyszín: Verseghy terem

2017. január 17., kedd

Szolnoki Pantheon


Szurmay Ernő január 19-én lenne 94 éves. A Verseghy Kör örökös tiszteletbeli elnöke 2016. július 29-én hunyt el.
Emléke előtt tisztelegve a Magyar Kultúra Napja alkalmából,  2017. január 20-án pénteken, 16 órakor emléktáblát emelnek a Szolnoki Pantheonban. A nevezetes szolnokiak arcképcsarnokában elhelyezett. 
(Helyszín: Damjanich János Múzeum, 1. emelet)

 «»

Szintén a Magyar Kultúra Napja alkalmából kerül átadásra Szolnok Megyei Jogú Város Pedagógiai Díja, amely 2016. november 30-a óta Szurmay Ernő nevét viseli.

2016. szeptember 1., csütörtök

Búcsúztató

Takáts Béla, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatóhelyettesének beszéde [WORD]

Illés Julianna, a Verseghy Kör elnökének beszéde

2016. augusztus 1., hétfő

2016. január 22., péntek

Dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszony levele Szurmay Ernő részére

Tisztelt Szurmay Ernő Úr, kedves Ernő bácsi!
Nem is olyan régen köszöntöttük a mindannyiunk által szeretett és nagyra becsült Szurmay Ernő bácsit kilencvenedik születésnapja alkalmából, és ma, ezen a különleges napon ismét együtt ünnepelhetjük Szolnok város kiemelkedő személyiségét; Külső-Szolnok hű fiát, aki ma tölti be 93. életévét. Szívem minden szeretetével és nagy tisztelettel köszöntöm Önt születésnapja alkalmából a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal valamennyi munkatársa nevében.

Ez a mai alkalom azonban kiemelt jelentőségű, hiszen megemlékezünk a Verseghy Kör elődjének, a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör megalakulásának 90 éves jubileumáról. Arról a civil szerveződésről, amelynek több mint két évtizedes vezetése fűződik Ernő bácsi nevéhez, aki lelke és motorja volt ennek a körnek.
Ernő bácsi lokálpatriotizmusa kiemelkedő, tudása tiszteletet és tekintélyt parancsoló, amely mindannyiunk számára követendő.
Az Ön életútja a városhoz és a 90. jubileumát ünneplő irodalmi körhöz egyaránt szorosan kötődik. Pedagógusi pályája során irodalmi műveltségének köszönhetően nagyban hozzájárult a szolnoki iskolai oktatás színvonalának emelkedéséhez is. Soha el nem múló humánuma példát mutat a fiatalabb generáció számára is. Az eltelt évtizedek alatt számos szakmai sikert ért el, rangos elismeréseket vehetett át, amely jól mutatja kimagasló szakmai tudását.

Tisztelt Szurmay Úr!
Sajnálatos módon nem tudok a mai eseményen részt venni és Önökkel együtt ünnepelni, de kívánok a jubileum alkalmából a Verseghy Kör valamennyi tagjának és személy szerint Illés Julianna elnök asszonynak, valamint Önnek, kedves Ernő bácsi nagyon jó egészséget.
Szolnok, 2016. január 19.
A levél letölthető PDF-formátumban is.

2016. január 14., csütörtök

Verseghy Ferenc Irodalmi Kör 90 éves évfordulójára

2016. január 19-én kedden 16 órakor
Szurmay Ernő tart előadást a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör megalakulásának 90 éves jubileuma alkalmából. 
A 93 éves Szurmay Ernő köszöntése
Helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár, I. emelet, Művészeti Szalon

2014. május 9., péntek

Konferenciakötet

Megjelent az Economica, a Szolnoki Főiskola tudományos közleményei 2013. 2.száma a tavaly novemberben megrendezett Mindennapi tudomány - A tudomány mindennapjai című konferencia anyagával. Többek között Szurmay Ernő: A szolnoki Verseghy Kör című előadásának anyaga is olvasható a tanulmányok között.

2014. január 28., kedd

105 éve született K. Tóth Lenke

Kissné Tóth Lenke szolnoki pedagógus, a Verseghy Irodalmi Kör főtitkára 1909. február 1-jén született Szolnokon.
Móra Ferenc keresztlányának a város kulturális életében betöltött szerepét a Verseghy Kör elnöke, Szurmay Ernő foglalta össze 2000-ben megjelent Emlékjelek című munkájában.
A Verseghy Kör és a Verseghy Ferenc Könyvtár gondozásában 2009-ben, K. Tóth Lenke születésének 100. évfordulója alkalmából antológiát jelentetett meg a költőnő tiszteletére. Abban az évben szülőháza falán, valamint a Verseghy Gimnázium épületében emléktáblát avatott a Verseghy Kör és a gimnázium.

2012. május 9., szerda

Szolnoki mártír költők emléktáblája

A két világháború között Szolnokon élt és alkotott költők közül négyen, akik közül többen újságíróként is szolgálták a szolnoki kultúra ügyét, tragikusan fiatalon távoztak el. Sorsukat a származásuk köti össze. Zsidóságuk miatt a vészkorszak áldozataivá váltak.
Munkásságuk előtt tisztelegve jelent meg 2005-ben Szurmay Ernő válogatásában egy antológia, mely Orosi József, Rusznák Sándor, Szolnoki Ernő és Tabán Gyula verseit és műfordításait mutatta be.
2010 szeptemberében pedig a szolnoki mártírköltők emlékére márványtáblát állítottunk az egykori Zsidó Imaház (ma TiszapArt Mozi) falán.
 
(Károly Nóra felvételei - Verseghy Kör)

K. Tóth Lenke emléke (1)

Kissné Tóth Lenke (1909-1982) pedagógus és költő, aki a Verseghy Irodalmi Körben is fontos tisztséget viselt.
Móra Ferenccel állt rokonságban. K. Tóth Lenke édesanyja Móra Julianna, az író testvére. Debrecenben szerzett tanári diplomát, majd szülővárosában kezdett el tanítani egy általános iskolában. A helyi közélet egyik kiemelkedő személyisége lett. Elbeszélései, versei nemcsak a helyi lapokban (Szolnoki Tükör, Jászkunság), hanem országos orgánumokban is megjelentek. A Verseghy Irodalmi Körnek titkára, majd főtitkára volt. Az egyesület számos rendezvényén látta el a háziasszonyi feladatokat.

Emlékére születésének 100. évfordulója alkalmából a Verseghy Kör márványtáblát helyezett el Aradi úti szülőháza homlokzatán 2009. április 30-án. Az avató beszédet Szurmay Ernő, a Kör tiszteletbeli elnöke mondta el. A költőnő portréja címmel pedig beszélgetésre került sor a megyei könyvtárban, ahol bemutatásra került K. Tóth Lenke műveiből összeállított, a könyvtárral közös kiadványunk is.
K. Tóth Lenke


Szolnok, Aradi út 2. (Kósa Károly felvétele)

Verseghy Ferenc születésének 250. évfordulója (3)

1972 óta öt évente kerül megrendezésre a Verseghy Emlékülés a megyei könyvtár szervezésében. A Verseghy Kör megalakulása óta bekapcsolódik a szakmai program lebonyolításába. Szurmay Ernő, a megyei könyvtár egykori igazgatója és Pápayné Kemenczey Judit, a könyvtár gyermekrészlegének vezetője is tartott előadást a konferencián. Később mindketten a Verseghy Kör elnökségének tagjai lettek. 2007-ben Szurmay Ernő a Verseghy-kultusz szolnoki történetét foglalta össze a kerek évforduló alkalmából. A Verseghy Kör által meghirdetett középiskolai pályázat eredményhirdetésére is sor került.

Verseghy Emlékülés 2007-ben
Szurmay Ernő (Takáts Béla felvétele)

Rendezvénysorozatok

Az Irodalmi Kör hagyományainak megfelelően a Verseghy Kör rendes tagságának feltétele egy székfoglaló előadás megtartása, ahol az új tagok - tárgyi és műfaji megkötöttség nélkül - a maguk tudományterületét vázolják fel az érdeklődőknek.
A Verseghy Körnek Szurmay Ernő lett az első elnöke. Másik kiemelkedő egyénisége pedig a nemrég elhunyt Pápayné Kemenczey Judit, aki alapító tagja és több évig ügyvezető elnöke volt az egyesületnek. A nyugalmazott könyvtáros a nevéhez fűződő Verseghy nyelvművelő verseny tapasztalatairól számolt be székfoglalójában még 1995. őszén. A felújított székfoglalók megtartásán túl a kör általában havonta szervez előadásokat.
A Verseghy Kör várostörténeti előadássorozata 1994-ben indult el Városházi esték címmel. Az elnevezés arra is utal, hogy ezeknek a rendezvényeknek alkalmanként a Szolnok Városi Önkormányzat ad otthont. A hivatal a közgyűlés dísztermét átengedi a kör részére, hogy itt egy-egy estén feleleveníthessék Szolnok történetét és mindennapjait.
 
A Szolnokiakról szolnokiaknak alcímet viselő rendezvénysorozat keretében a város múltbeli jeles polgárainak, alkotóinak életútját ismerhette meg a hallgatóság.

A Templomaink elnevezésű egyháztörténeti és a Bemutatkozunk című iskolatörténeti sorozatban pedig lelkészek, intézményvezetők, szakemberek és közéleti személyiségek számolnak be munkájukról és helyi kutatásaikról.

Kísérő műsorral színesítve a meghívott előadó tárgyalását iskolai irodalmi színpadok és énekkarok is rendszeresen felléptek ezeken a programokon.