Emléktáblák

Dr. Király Ferenc, a Verseghy Kör elnökének kezdeményezésére Dr. Lengyel Bertalan bőrgyógyász főorvos emléktáblájának avatására 2015. október 30-án került sor a Szolnoki Panteonban.


2010. szeptember 21-én avattuk fel a szolnoki mártírköltők emléktábláját a Zsidó Imaház falán (Szolnok, Templom utca 4.)
2010. január 28-án lepleztük le a Verseghy Gimnázium folyosóján az iskola egyik tudós-tanárának,  Verseghy Kör egykori tagjának, Betkowski Jenő emléktábláját (Szolnok, Tisza park 1.)

Sóskúti Margit (1892-1969) szolnoki születésű óvónő emléktáblája , melyet 2009-ben állított egyesületünk Kósa Károly tagtársunk szorgalmazására. (Szolnok, József Attila út)
Kissné Tóth Lenke domborműve, amelyet a Verseghy Ferenc Gimnázium és a kör közösen emeltetett a gimnázium folyosóján (Szolnok, Tisza park 1.)
Kissné Tóth Lenke (1909-1982), a szolnoki kulturális élet egyik meghatározó személyiségének emléktáblája szülőházának falán (Szolnok, Aradi út)

A Hetényi Géza Kórház egyik pavilonján 2008 őszénfelavatott emléktábla dr. Krámer Dezső (1893-1964), a koraszülött osztály alapítója tiszteletére. (Szolnok,Tószegi út)
Verseghy Ferenc (1757-1822) emléktáblája a Damjanich Múzeumban kialakított "Szolnoki Panteon"-ban 2007. április 24-én került felavatásra. Alkotója tagtársunk, Simon Ferenc szobrászművész (Szolnok, Kossuth tér 4. I. emelet)
Verseghy Ferenc emléktáblája, amelyet a tudós-költő születésének 250. évfordulója alkalmából közösen leplezett le a megyei könyvtár és a Verseghy Kör (Szolnok, Kossuth tér 2.)
A Magyar Kultúra Nap alkalmából felavatott emléktábla Kiss Gábor (1895-1963), a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör (1926-1949) elnökének tiszteletére egykori otthona épületének falán (Szolnok, Szabadság tér 2.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése