2013


2013. november 26. "Megújítva megőrzés". A szolnoki ANKK Agora terveiről
Csendes Mónika és Álmosdi Árpád építészek székfoglaló előadása
A kör 20 éves jubileumi ünnepsége
(Verseghy Ferenc Könyvtár)
Csendes Mónika és Álmosdi Árpád


 

2013. november 20. Magyar Tudomány Ünnepe 2013. évi rendezvénysorozata keretében

megrendezett „MINDENNAPI TUDOMÁNY – A TUDOMÁNY MINDENNAPJAI" című nemzetközi konferencián a társadalomtudományi szekcióban került sor:

Szurmay Ernő: A szolnoki Verseghy Kör első húsz éve című előadására.
(Szolnoki Főiskola)
Az előadáshoz kapcsolódó vetítés megtekinthető itt

2013. november 6. Móra-emlékév: K. Tóth Lenke
Csicsek Ildikó és Kósa Károly vendégelőadása Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Egyesület felkérésére

2013. október 28. Halottak napja. Gyertyagyújtás a szolnoki temetőben a Múzeum Baráti Körrel közösen

2013. október 15
. Dr. Horváth Attila: Fény-Árnyék című kötetének bemutatója
 
A szerzővel Dr. Király Ferenc, a kör elnöke beszélgetett
(Verseghy Ferenc Könyvtár)



2013. október 9. Városunk múltja képkockákon
Németh István diagyűjteményét Kósa Károly mutatta be.
(Verseghy Ferenc Könyvtár)
 Az Országos Könyvtári Napok keretében megrendezett vetítés közönségét 
Lászlóné Nagy Ilona, a Verseghy Könyvtár igazgatója köszöntötte

A diákat bemutató Kósa Károly
2013. szeptember 24. Volt egyszer egy Cukorgyár (1914-2007)
Szurovecz Pál székfoglaló előadása
(Verseghy Ferenc Könyvtár)
Az előadáshoz kapcsolódó vetítés megtekinthető itt

2013. szeptember 1. Szolnok Napja
Egyesületünk bemutatkozása a XI. Civil Kavalkádon
(Szolnok, Szapáry utca) 
Kaposvári Gyöngyi felvétele


2013. június 18. Szép képek között - kiállítás megnyitó
Hunya Zoltán tagtársunk magángyűjteményében található festmények tárlata, amely a Damjanich János Múzeum baráti Köre, a Verseghy Ferenc Könyvtár, a Numizmatikai Egyesület szervezésében közösen valósult meg
(Verseghy Ferenc Könyvtár)
A megnyitóról készült fotók megtekinthetőek a könyvtár honlapján: itt
Szabó István alpolgármester, Vinczéné Nagy Ilona igazgató-helyettes, 
valamint Egri Mária művészettörténész működtek közre a megnyitón

2013. május 21. Falusirató című kötet bemutatója
dr. Horváth Károlyné szerkesztő
Az előadáshoz kapcsolódó vetítés megtekinthető itt
 -----------------
A tiszabői könyvtár közelmúltja és jelene
Illés Julianna székfoglaló előadása
(Verseghy Ferenc Könyvtár)


2013. május 7. Éves közgyűlés
(Verseghy Ferenc Könyvtár)

2013. április 19.  Verseghy és a felvilágosodás kora című középiskolai pályázat ünnepélyes eredményhirdetése
Moderátor: dr. Horváth Károlyné
Közreműködtek a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium növendékei
A diákok munkáit bemutató diasorozat megtekinthető itt
(Verseghy Ferenc Könyvtár)

Az ünnepélyes eredményhirdetés




2013. április 17. Rékasy Ildikó új verseskötetének bemutatója
A költőnő beszélgetőtársa: Jenei Gyula
(Verseghy Ferenc Könyvtár)

Rékasy Ildikó
2013. április 03. Koszorúzás a Verseghy Ferenc Könyvtár munkatársaival névadónk emléktáblájánál
(Verseghy Ferenc Könyvtár)

2013. február 28. Haza és irodalom
d. Fráter Zoltán irodalomtörténész előadása
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, az Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozata, a Verseghy Könyvtár és a Verseghy Kör közös szervezésű rendezvénye
(Verseghy Ferenc Könyvtár)


"Múltunk nélkül semmik vagyunk...Családi kötődés, hagyománytisztelet, szülőhelyhez és lakóhelyhez kötődés nélkül üres az ember élete" Fráter Zoltán

2013. február 14. Verseghy utolsó évei
Szurmay Ernő előadása
(Verseghy Ferenc Könyvtár)
 

A 90 éves Szurmay Ernőt köszöntötte Lászlóné Nagy Ilona, a Verseghy Könyvtár igazgatója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése