Tisztelt Támogatóink!
Tisztelt Érdeklődők!
Kedves Verseghy Kör tagok!
Programváltozás lesz a Verseghy Kör rendezvénynaptárában:
2016. március 22-én kedden 16 órai kezdettel Jakatics Árpád tagtársunk
A memoárszerkesztő "emlékei"
címmel tart előadást.
2015 decemberében Sopronban megjelent könyv alakban is Dér Zoltán legendás
emlékű tanár visszaemlékezése MAXI(M)UM címmel. A szerkesztést az egykori
tanítvány végezte.
Az előadás nem a szerző életútját, azaz nem a könyv tartalmát szándékozik
elsősorban felidézni, hanem a szerkesztés érdekesebb mozzanatait,
tanulságait, "mellékes" hozadékait.
Azt mutatja be, milyen út vezetett az első rácsodálkozástól a nyilvánosság
korszerű eszközeinek felhasználásáig, majd a "hagyományos" könyv
kinyomtatásáig, s közben milyen emberi, közösségi kapcsolatok formálódtak,
hogyan született mellesleg egy pedagógiai projekt is.
Minden érdeklődőt tisztelettel várunk a rendezvényeinkre, kérem értesítse
barátait, ismerőseit is.
Üdvözlettel: Illés Julianna, elnök
2016. március 17., csütörtök
2016. január 22., péntek
1 %
Tisztelt Támogatóink!
Kedves Verseghy Kör Tag!
Megkezdődött az adóbevallások és az egy százalékos támogatások
benyújtásának időszaka.
A művészetek, a kultúra, az irodalom és a Verseghy-kultusz ápolása
összeköti a Verseghy Kör tagjait, támogatóit, barátait. Ezúton is kéri és
előre is köszöni az Ön és családtagjai személyes támogatását az egyesület.
A Verseghy Kör tavaly 35.705 adóforintot kapott. Köszönjük. Szervezetünk az Ön felajánlását újabb hagyományápoló kiadvány (Verseghy Kiskönyvtár 5. kötet) megjelentetésére, valamint rendezvények megvalósítására fordítja. Kérjük és köszönjük a személyes támogatását!
VERSEGHY KÖR adószáma: 18824175-1-16 A Verseghy Kör tavaly 35.705 adóforintot kapott. Köszönjük. Szervezetünk az Ön felajánlását újabb hagyományápoló kiadvány (Verseghy Kiskönyvtár 5. kötet) megjelentetésére, valamint rendezvények megvalósítására fordítja. Kérjük és köszönjük a személyes támogatását!
Üdvözlettel: Illés Julianna, elnök
Szalay Ferenc polgármester levele
Kedves Barátaim!
Szolnok város múltját kutatva építőkockánként rakjuk össze a lokálpatriotizmust. Történelmünk alkotókövei között talán a legfontosabbak azok a lelki, szellemi mozaikok, melyekkel élettel tölthetjük meg történelemkönyvünk lapjait.
Szolnok városában a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör kilencven esztendővel ezelőtt felkarolta a helyi költőket, írókat, irodalmárokat, s munkájuk népszerűsítésével, kulturális események szervezésével egy olyan közösség alapjait rakták le, mely büszke értékeire, megbecsüli saját alkotóit és őrzi hagyományait.
Ezt az áldásos tevékenységet folytatja a Verseghy Kör, méltó utódjaként a két világháború közötti békeévekben alakult Irodalmi Körnek.
A kultúra egy társadalom lelkének a tükre, így annak ápolói az egyik legfontosabb munkát végzik egy közösség erősítésében. Ezúton szeretném megköszönni Önöknek azt az áldozatos munkát, melyet a lelkünkért tesznek, s erősítik a szeretett városunkhoz bennünket fűző köteléket. Egyúttal kívánom, hogy sokáig legyenek még részei kulturális életünknek, s alakítói hétköznapjainknak.
Szolnok, 2016. január 19.![]() |
|
Dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszony levele Szurmay Ernő részére
Tisztelt Szurmay Ernő Úr, kedves Ernő bácsi!
Nem is olyan régen köszöntöttük a mindannyiunk által szeretett és nagyra becsült Szurmay Ernő bácsit kilencvenedik születésnapja alkalmából, és ma, ezen a különleges napon ismét együtt ünnepelhetjük Szolnok város kiemelkedő személyiségét; Külső-Szolnok hű fiát, aki ma tölti be 93. életévét. Szívem minden szeretetével és nagy tisztelettel köszöntöm Önt születésnapja alkalmából a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal valamennyi munkatársa nevében.
Ez a mai alkalom azonban kiemelt jelentőségű, hiszen megemlékezünk a Verseghy Kör elődjének, a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör megalakulásának 90 éves jubileumáról. Arról a civil szerveződésről, amelynek több mint két évtizedes vezetése fűződik Ernő bácsi nevéhez, aki lelke és motorja volt ennek a körnek.
Ernő bácsi lokálpatriotizmusa kiemelkedő, tudása tiszteletet és tekintélyt parancsoló, amely mindannyiunk számára követendő.
Az Ön életútja a városhoz és a 90. jubileumát ünneplő irodalmi körhöz egyaránt szorosan kötődik. Pedagógusi pályája során irodalmi műveltségének köszönhetően nagyban hozzájárult a szolnoki iskolai oktatás színvonalának emelkedéséhez is. Soha el nem múló humánuma példát mutat a fiatalabb generáció számára is. Az eltelt évtizedek alatt számos szakmai sikert ért el, rangos elismeréseket vehetett át, amely jól mutatja kimagasló szakmai tudását.
Tisztelt Szurmay Úr!
Sajnálatos módon nem tudok a mai eseményen részt venni és Önökkel együtt ünnepelni, de kívánok a jubileum alkalmából a Verseghy Kör valamennyi tagjának és személy szerint Illés Julianna elnök asszonynak, valamint Önnek, kedves Ernő bácsi nagyon jó egészséget.
Szolnok, 2016. január 19.![]() |
| A levél letölthető PDF-formátumban is. |
2016. január 20., szerda
Éves közgyűlés
2016. február 23-án kedden 16 órakor kerül sor a Verseghy Kör közgyűlésére.
Helyszín: Verseghy Terem (Szolnok, Kossuth tér 2.)
Napirendi pontok:
Helyszín: Verseghy Terem (Szolnok, Kossuth tér 2.)
Napirendi pontok:
- A 2015. év elnöki beszámolója a kör munkájáról
- A 2015. évi pénzügyi beszámoló és a 2016. évi költségvetési terv, közhasznúsági jelentés, előadó Hunya Zoltán alelnök
- Tájékoztató a 2016. évi tervezett programokról
A közgyűlés határozatképes, ha a tagok összlétszámának 50%+1 fő jelen van. Amennyiben a határozatképtelenség miatt a közgyűlést el kell halasztani, akkor a megismételt közgyűlésre változatlan helyszínen, 2016. február 23-án 17 órai kezdettel kerül sor, amikor is a megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, a napirendi pontok változatlanok.
| A meghívó teljes szövege letölthető PDF formátumban. |
Hely:
Szolnok, Magyarország
Hírlevél 2016. 1. félév
A Verseghy Kör következő rendezvényei 2016. január-június:
- Január 19-én kedden 16 órakor Szurmay Ernő tart előadást
a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör megalakulásának 90 éves jubileuma alkalmából.
A 93 éves Szurmay Ernő köszöntése.
a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör megalakulásának 90 éves jubileuma alkalmából.
A 93 éves Szurmay Ernő köszöntése.
(Helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár, I. emelet, Művészeti Szalon)
- Február 23-án kedden 16 órakor a Verseghy Kör évi rendes közgyűlésére kerül sor.
(Helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár, Verseghy Terem)
- Március 22-én kedden 16 órakor Varga Ferenc Kővári Tamás Díjjal kitüntetett, sportszakember tart előadást Szolnok labdarúgása 1910-től címmel.
A beszélgetés háziasszonya Almási Gizella ny. könyvtáros.
(Helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár, Verseghy Terem)
- Április 4-én hétfőn délután 13 órakor koszorút helyezünk el névadónk, Verseghy Ferenc születésének évfordulója alkalmából, majd ezt követően megtartjuk a Verseghy Emlékbizottság alakuló ülését.
- Április 19-én kedden 16 órakor Zsolnay László előadását hallgatjuk meg Pólya Tibor születésének 130. évfordulója alkalmából.
- Május 24-én kedden 16 órakor látogatás a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban. Az intézmény Laki Kálmán díjat kapott 2015-ben, 2013-ban pedig az Év Kutatóhelye díj tulajdonosa lett. A látogatáshoz kiállítás megtekintése is társul.
- Június 21-én kedden 16 órakor „Nem az elmúlásban van a feledés” címmel emlékezünk Dr. Horváth Károly, Dr. Páldi János és Pápay Lászlóné Kemenczey Judit munkásságára. A programra felhívást teszünk közzé, mert sokak emlékeit szeretnénk közreadni. A rendezvény háziasszonya Dr. Horváth Károlyné.
| A hírlevél letölthető pdf-ben. |
2016. január 14., csütörtök
Verseghy Ferenc Irodalmi Kör 90 éves évfordulójára
2016. január 19-én kedden 16 órakor
Szurmay Ernő tart előadást a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör megalakulásának 90 éves jubileuma alkalmából.
A 93 éves Szurmay Ernő köszöntése
Helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár, I. emelet, Művészeti Szalon
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


