2014. március 24., hétfő

Verseghy Emléknap


A Verseghy Ferenc Könyvtár és a Verseghy Kör
tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt
Verseghy Ferenc (1757-1822) születéséének 257.évfordulója,
valamint a megyei könyvtár névfelvételének 60. jubileuma
alkalmából szervezett rendezvényekre
2014. április 3-ára.

2014. március 7., péntek

Éves közgyűlés

Tisztelt Tagságtársunk!

Értesítem, hogy éves taggyűlésünket
2014. március 25-én kedden 16 órai kezdettel a 
Verseghy Teremben tartjuk.
Napirend:
beszámoló a 2013-as évről
 pénzügyi helyzetünk
 2014-es esztendő programterve.

A létszám miatt határozatképtelen taggyűlést az eredeti időponttól számított 30 perc múlva újra összehívjuk, amikor is a határozat- és szavazóképesség a megjelentek létszámától függetlenül is fennáll.

Tagdíját ne felejtse elhozni magával.
Üdvözlettel,
Dr. Király Ferenc
elnök

Könyvbemutató

A Verseghy Kör
tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt a
Visszatekintés című
könyv bemutatójára
2014. március 18-án, kedden 16 órára.


Özv. Bózsó Istvánné Fábián Mária
2013-ban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei helytörténeti pályázaton
eredményesen szereplő visszaemlékezését
dr. Horváth Károlyné, a kötet szerkesztője
mutatja be.

Helyszín: Verseghy Terem
(Szolnok, Kossuth tér 2.)

2014. február 10., hétfő

Kockás füzetek

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja tiszteletére
a Verseghy Ferenc Könyvtár
és a Verseghy Kör
tisztelettel meghívja Önt a
Kockás füzetek című
Szathmáry György-emlékestre
2014. február 25-én, kedden 16 órára.

Helyszín: Verseghy Terem
(Szolnok, Kossuth tér 2.)

2014. január 31., péntek

Koszorúzás

A Verseghy Ferenc Gimnázium és a Verseghy Kör
ünnepélyes koszorúzást tart
Kissné Tóth Lenke (1909-1982)
szolnoki pedagógus és költő születésének 105. évfordulója alkalmából.
˜™
A koszorúzás időpontja: 2014.  február 5. (szerda) 14 óra

Helyszíne: Szolnok, Aradi utca 2.

2014. január 28., kedd

105 éve született K. Tóth Lenke

Kissné Tóth Lenke szolnoki pedagógus, a Verseghy Irodalmi Kör főtitkára 1909. február 1-jén született Szolnokon.
Móra Ferenc keresztlányának a város kulturális életében betöltött szerepét a Verseghy Kör elnöke, Szurmay Ernő foglalta össze 2000-ben megjelent Emlékjelek című munkájában.
A Verseghy Kör és a Verseghy Ferenc Könyvtár gondozásában 2009-ben, K. Tóth Lenke születésének 100. évfordulója alkalmából antológiát jelentetett meg a költőnő tiszteletére. Abban az évben szülőháza falán, valamint a Verseghy Gimnázium épületében emléktáblát avatott a Verseghy Kör és a gimnázium.

2014. január 15., szerda

Aba-Novák-díj

A Damjanich János Múzeum Baráti Köre Aba-Novák-díjat adományozott Hunya Zoltánnak, 
egyesületünk alelnökének félévszázados tudományos munkássága elismeréseként.